A Canis Minor Obszervatórium építésének gondolata a 2000-es évek elején fogalmazódott meg a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület tagjainak fejében. Mivel a nagykanizsai volt "Úttörőház" udvarán álló Canis Maior csillagdát, a város és annak fényei annyira körbevették, hogy az esti észleléseket és bemutatókat szinte ellehetetlenítette, elhatározták, hogy keresenek egy sötét égboltú, fényszennyezés mentes helyszínt, mely a várostól max 20km-re van, autóval jól megközelíthető és itt felépítik az csillagvizsgálójukat. Ezt a helyszínt a becsehelyi Kis-hegy tetején találták meg, egy éppen eladó 2000 m2-es terület formájában. Az építkezéshez valamint a további működtetéshez és eszköz beszerzéshez szükésges anyagi források előteremtése érdekében Vilmos Mihály létrehozta a Kis-hegyi Csillagvizsgálóért Alapítványt.

  

A területet az egyesület hét tagja vásárolta meg és 2004.03.19-én megtörtént az alap kijelölése.

  
  (A képen balról jobbra: Ferincz Gergő, Perkó Zsolt, Gazdag Attila, Erdődi Balázs)

 2004.03.20-án pedig megkezdődtek az épület alapjának kiásásával a munkálatok, amit 2004.04.17-én ünnepélyes alapkőletétel követett.
 

 

Ezt egy majd hét éves építkezés követte, mikor is 2010.09.25-én ünnepélyes keretek közt megnyitotta kapuit a Canis Minor Obszervatóriumot.

 

(A képen balról jobbra: Gazdag Attila az alapítvány kuratóriumának tagja, Kolláth Zoltán az MCSE elnöke, Perkó Zsolt az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Németh Géza Becsehely polgármestere)

Az obszervatóriumban elhelyezésre került egy tábla, akik anyagilag támogatták az épület létrejöttét.

Az obszervatórium fő műszere egy Meade LX200 GPS 40cm tükör átmérőjű Schmidt-Cassegrain rendszerű teleszkóp.

 

A megnyitó ceremóniát a Kanizsa Táncegyüttes műsora zárta.